
Ismerd meg a vezetőséget
Balogh Péter
Alapító & Ügyvezető
Péter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen diplomázott mérnökinformatikusként. Tanulmányait az MBA megszerzésével a Warwick Business Schoolban folytatta. Pályafutását egy szoftverháznál kezdte fejlesztőként, később team leaddé vált. Miután az IBM Software Groupnál presales-ként és software architectként is dolgozott a pénzügyi szektorban, 2010-ben megalapította a Danubius-t. Szívesen kombinálja az üzleti gondolkodásmódot tech-képességekkel, UX-szel és online marketinggel. A projektek stratégiai felügyelete mellett szívesen vesz részt a best practice-ek kidolgozásában képzéseken és workshopokon keresztül.
Halász Péter
Alapító & Operatív vezető
Péter szintén mérnökinformatikusként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Pályafutását fejlesztőként kezdte, de hamar bebizonyította, hogy képes a megvalósításon túlmutatóan gondolkodni, üzleti, felhasználói és működési szempontok figyelembe vételével. Ezekkel a készségekkel hamar kiváló megoldás- és integrációs architectté vált. Mindemellett Péter elvégezte az MIT Fintech Course-án a Future Commerce-t is. Több mint 10 éves, számtalan pénzügyi projekten szerzett tapasztalatával garantálja csapataink eredményességét üzleti eredmények, architektúrális illeszkedés, működési és átfogó minőségi szempontokból is.
Antal Zsuzsanna
Ügyvezető helyettes
A Számítástudományi MSc megszerzése után a Debreceni Egyetemen, Zsuzsanna rendszerszervezőként kezdett dolgozni Kimagasló rendszerszemléletű gondolkodásával módszertani szakértővé vált, számos vállalatot támogatott fejlesztési folyamataik és szoftver életciklusaik definiálásában és optimalizálásában. A Raiffeisen Bank Zrt.-nél töltött 13 év során értékes tapasztalatokat szerzett Minőségbiztosítási és Fejlesztési Vezetőként. Zsuzsa kivételes tehetséggel bánik az emberekkel, hatékonyan fejleszti mások készségeit, valamint cégünk módszertanának és jógyakorlatainak folyamatos fejlődésének is kulcsfontosságú szereplője.
Partnerként segítünk a legjobb megoldások megtalálásában
Értékteremtés
Olyan szoftvereket szeretünk fejleszteni, amit a felhasználók is imádnak. Épp ezért koncentrálunk az üzleti céljaid elérése mellett az emlékezetes felhasználói élményre is (UX/CX). Tegyük együtt féltékennyé versenytársaidat!
Profizmus & Emberközpontúság
Fontos számunkra a folyamatos tanulás, önfejlesztés, hogy a legjobb, legkorszerűbb, ugyanakkor kipróbált technológiákat vezessük be. De az emberi oldalt ennél is többre tartjuk. Törekszünk az egyértelmű kommunikációra, és agilis módszertanokkal biztosítjuk a hatékony együttműködést.
Őszinteség & Megbecsülés
Csak azt ígérjük meg, amit le is tudunk szállítani. És le is szállítjuk, amit megígérünk. Mindenről őszintén és átláthatóan kommunikálunk. Ha esetleg hibázunk is (ami természetesen nagyon ritka ;-)), nem rejtjük véka alá.
Proaktivitás
A szoftverfejlesztés egy igazi kaland, kihívás. Ha közös projektet vezetünk, egy hajóban evezünk. Nemcsak kézben tartjuk a kormányt, de előre is tervezünk, hogy minden kockázatra időben felkészüljünk.
Mit mondanak rólunk ügyfeleink?
For me and the whole Groupama teams, cooperating with Danubius is always interesting, efficient, clever and fun. After every project, everyone is very happy and proud of the outcome. But actually I think there is something else to it. Maybe some kind of a collective surprise/marvel having taken part on a weird journey where we could think together without limits, invent freely the best next steps, elaborate continuously a better understanding of what we are up to, and simply enjoy the whole of it each and every day. A lovely feature of our cooperation is that closing a project comes always with hundreds of new opened possibilities to explore and a big impatience for all of us, despite we are exhausted sometimes, to dive back into it, delightfully…
Alexandre Jeanjean, CEO
Groupama Insurance Company (HU)
Danubius is one of our trusted nearshore partners. Danubius consistently proves to be a reliable and professional partner: they truly take responsibility and ownership for delivery! We are pleased with the open communication on all levels! With Danubius we surely move forward.
Clifton Cunningham, CTO
Infinitas Learning (NL)
Working with Danubius was a very pleasant experience. The onboarding on the MediaSpecs project was frictionless and fast. Their engineers showed great skill and dedication. We had a very tight deadline and it was thanks to Danubius that we were able to deliver on time. I would be happy to work with them again anytime.
Edwin Mol, Tech Lead
MediaSpecs (BE)
As a product owner, it's a real pleasure to collaborate with the Danubius team every day. All team members actively participate in the meetings and are skilled experts who are 100% committed to deliver work of the highest quality. They don't just execute, but truly contribute to the project with solutions, rather than reporting problems & issues. And when things don't go as expected, I can trust on a flexible and pro-active attitude to keep moving forward.
Dries Ballyn, Product Owner
Plantyn (BE)
They develop efficiently and precisely with very high craftsmanship. In addition, we can also count on their professional support and ideas, their proactivity significantly accelerated our developments.
Gabor Olah, Digital Development Head
Raiffeisen Bank (HU)