Senior DevOps Engineer
Danubius Expert Zrt.
>14 éves, >80 fős szoftverfejlesztő csapat vagyunk. Magas minőségű, teljes körű szoftverfejlesztéssel és szállítással, valamint az ezekhez kapcsolódó támogatási megoldásokkal foglalkozunk. Kb. fele-fele arányban dolgozunk hazai és nemzetközi ügyfelekkel a bankszektortól az oktatási startupokig.
DevOps csapatunkba keresünk olyan új csapattagot, akinek senior szintű tapasztalata van.
Akár heti 4 napos, 32 órás munkarendben is dolgozhatsz nálunk. Időd nagy részét otthon is töltheted, mert a csapatnapokon kívül nem kötelezzük a bejárást.
A 10-16 óra közötti törzsidőn kívül pedig úgy gazdálkodsz a munkaóráiddal, ahogy csak szeretnél.
A felvételi folyamatunk 2 körös:
- az 1. interjú kb. 1,5 órás, ahol először kötetlenebbül beszélgetünk, majd szakmai kérdéseket teszünk fel
- a 2. interjún találkozol az egyik vezetőnkkel, illetve ha már megvan a konkrét projektcsapat, akikkel dolgozni fogsz, velük is.
Mi lesz a feladatod?
Többek között az alábbi feladataid lesznek:
- A saját infrastruktúránk konszolidációjában, tervezésben, frissítésében, üzemeltetésében részvétel és hands-on tevékenységek.
- Kialakítod a szoftverek futtatókörnyezeteit (jellemzően valamelyik cloud szolgáltatón, pl. Azure, AWS).
- Konténerizációhoz kapcsolódó tevékenységeket látsz el, pl. image management, repository karbantartás, fenntartható folyamatot alakítasz ki ezekre.
- Segíted a fejlesztőket, hogy a lehető leggyorsabb, leghatékonyabb módon tudjanak csomagot kiadni (CI/CD), minőségbiztosítási megoldásokat implementálsz és kötsz be a pipeline-ba (pl. Sonar, CVE check, stb.)
- Magas rendelkezésre állású (HA) megoldásokat tervezel és kivitelezel az igényeknek megfelelően.
- Magabiztosan alakítasz ki logolási megoldásokat, amikre monitoring és alerting rendszereket építesz.
- Részt veszel az agilis ceremóniákon teljes jogú mérnökként, meglátásaidat, ötleteidet megosztod a csapattal.
- Mivel ismered a szoftverfejlesztési életciklus (SDLC) lépéseit az igény megszületésétől az éles rendszerbe történő telepítéssel és monitoringgal bezárólag, optimalizálási lehetőségekre felhívod a figyelmet, majd priorizálás és ütemezés után ezek implementálását elvégzed, vagy segíted.
Mit várunk tőled?
Legyen min. 3 év főként rendszermérnökként szerzett DevOps Engineer tapasztalatod.
Legyen Azure és/vagy AWS tapasztalatod.
Ismerd a Docker-t és Kubernetes-t.
Legyen ELK stack ismereted.
Ismerj CI/CD technológiákat, build eljárásokat.
Ismerj monitoring és alerting rendszereket.
Legyen stabil angol nyelvtudásod írásban és szóban.
Mi jelent előnyt?
Ha van még további DevOps technológiákkal tapasztalat.
Ha van magas rendelkezésre állással kapcsolatos tervezői tapasztalat.
Ha dolgoztál agilis módszertan szerint.
Miért minket válassz?
- Viszonylag kicsik vagyunk, így még mindenkire személyesen is jut időnk odafigyelni, fejleszteni, olyan feladatot keresni, ami tényleg neki való és egybevág a fejlődési céljaival.
- Bőven van megrendelésünk - válogathatunk, hogy izgalmas, szép feladatokat csináljunk, amiket élhető körülmények (pl. határidővállalások) mellett vállalunk el.
- A legtöbb esetben mi dönthetjük el, hogy hogyan szeretnénk egy adott feladatot megcsinálni - nincs sales csapat, aki dönt helyettünk, sőt ügyfeleink is adnak a szakmai véleményünkre.
- Különböző karrierutakból választhatnak a kollégáink (pl.: szakmai elmélyülés, architekt, management), éves tervezés során közösen megbeszéljük és olyan feladatokat igyekszünk nekik találni, amelyek előbbre viszik ezen az úton.
- Aki szeretne, annak lehetősége van anyanyelvi angol tanárhoz, illetve coach-hoz járni.
- Nálunk tényleg munkatársak dolgoznak, akikre odafigyelünk - nem "erőforrások".
Mit kínálunk?
Tapasztalati szinttől és a munkaidőtől függő bérezést (akár cégautó is lehet a csomag része).
Medicover-egészségbiztosítást.
Szinte korlátlan home office-lehetőséget (a csapatnapok kivételével).
Saját munkaeszközöket, laptopot, mobilt és előfizetési csomagot is.
Részvételi lehetőséget szakmai konferenciákon és tréningeken.